Ebben a tanévben a Mikulást összekötöttük egy kellemes kikapcsolódással: Debrecenbe utaztunk és a Nemzeti Csokonai Színházban, a Tűzrőlpattant Tündérország című családi musicalt tekintettük meg.
Nagy várakozás előzte meg az előadást, hiszen a Csokonai Színház patinás épületébe, esti előadásra mentünk. Ígéretes volt a darab és nem is csalódtunk.
A történet főhőse a sámán, időutazásra vitt bennünket. Láttuk Nimród fejedelem és felesége szent esküvését, Hunort és Magyart majd népünk sokasodását, történelmünk jeles eseményei elevenedtek meg előttünk. Már a nyitány is fergeteges volt, hiszen a színpadon a neves művészek mellett a Hajdú Néptáncegyüttes táncosai kápráztattak el bennünket. Ezután Benedek Elek mesealakjai jelentek meg a színen: a testvérek, Morgó János és Hamar Mózsi kalandjaival ismerkedtünk meg. Mindezt zenével, tánccal és a székely humort és nyelvjárást sem nélkülöző szöveggel fűszerezve. Mózsi és János segítettek másokon, próbákat álltak ki és végül elérték céljukat az életben.
Igazi, lelket melengető előadást varázsoltak elénk a színészek. A közönség hatalmas vastapssal nyilvánította ki tetszését.
Hosszan írhatnék még a látottakról, de azt hiszem, hogy a gyerekek öröme és dicsérő szavai az előadásról, beszédesebbek.
- „ De jó, hogy eljöttem! Ez gyönyörű volt!”
- „ Olyan szép volt minden! Nagyon jó helyen ültem!”
- „ Legközelebb is szeretnék Jönni! Mikor jövünk?”
Kobialka Tímea 5.b. így fogalmazott:
„A darabban Nimród és Tündér Ilama házasságától egészen a mai világig, kígyókirálytól kezdve Feketország népéig bárki megtalálható. Nekem nagyon tetszett az előadás, remélem máskor is mehetek színházba.”
A színház után Debrecen kivilágított főutcáján keresztül sétáltunk az autóbuszhoz. Megcsodáltuk a város karácsonyfáját, a gyönyörű fényeket. 10 óra előtt egy kevéssel érkeztünk haza és izgatottan meséltük a csodát, amiben a színházban volt részünk.
Az előadást iskolánk 48 tanulója, 4 pedagógus kísérővel tekintette meg. Legtöbben( 23-an ) az ötödik osztályosok voltak. Köszönöm kollegáimnak a segítséget: Tóthné Pinczés Rózának, Bokács Ferencnének és Kunkli Máriának.
A beszámolót készítette: Tóth Sándorné