Hogy került ez ide?
Szükséges, ezt belátjuk. De hogy került ez ide? - A kérdés sokakban megfogalmazódott a napokban. A válasz pedig olyan meglepő, mint amennyire természetes: egyik tanulónk apukája készítette és helyezte ki az iskolánk gyalogos átkelőhelye mellé, így is felhívva a figyelmet a gyakori gyermekforgalomra. Katona Konstantin apukája, Katona László jelezte a polgármesteri hivatalban a tervét, majd a megfelelő hatóságoknál bejelentette, és mire eljött a szeptemberi becsengetés, a tábla működik.
Ismét egy jó példa településünkön: Köszönjük!
Szeptemberben az iskoláskorú gyermekek veszélyeztetettsége magasabb az átlagosnál. Ennek fő oka, hogy a nyári vakáció után a gyerekek gyakorlatilag egyszerre jelennek meg a mindennapok közlekedésében, még él bennük a nyári „felszabadult” állapot, de a társaikkal való találkozás öröme szintén csökkenti az életkornál fogva egyébként is alacsony szintű veszélyérzetüket. A rájuk leselkedő veszély másik oldala, hogy a nyári szabadságokat követően a felnőttek is tömegesen jelennek meg az utakon. A forgalomban résztvevő járművek száma ugrásszerűen megemelkedik, zsúfolttá válnak a belterületi utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik. Mindezekre tekintettel roppant hálásak vagyunk a figyelemfelkeltő tábláért Katona Lászlónak.