„Itt a farsang áll a bál…” Az idei tanévben 2024.02.15-én, csütörtökön, a hagyományainknak megfelelően megrendezésre került az iskolai farsang. A gyerekek már nagyon várták, lelkesen készültek és szebbnél szebb és ötletesebb jelmezekbe öltöztek. A lelkesedésüket tükrözte az is, hogy rengeteg tombolajegyet vásároltak. A tanulók – és a pedagógusok is – egész nap jelmezben voltak, már reggel úgy jöttek az iskolába. Délután 2-kor kezdődött a műsor, a jelmezes felvonulással, a diákönkormányzat tagjaiból felállított 6 tagú zsűri pontozta a jelmezeket. Az alsó tagozaton évfolyamonként választottak egy győztest, a felső tagozat pedig együtt lett pontozva. A győztesek egy nagy tábla csokit nyerhettek. A felvonulás után következett a várva várt tombola sorsolás. Példaértékű volt a szülők hozzáállása, hiszen rengeteg tombola felajánlást kapott az iskola, ezúton szeretnénk nekik ezt (is) megköszönni! Jó volt látni a gyerekek vidám arcát, mikor kihúztuk a számukat, minden egyes nyereményt hatalmas ujjongással fogadtak. Senki nem ment haza üres kézzel, aki vásárolt tombolát és nem nyert a végén választhatott egy kis apróságot. A visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat, ehhez azonban kellett a pedagógusok rengeteg munkája a diákönkormányzat tagjainak lelkes segítsége és nem utolsó sorban a szülők példaértékű hozzáállása. Köszönjük szépen mindenkinek!
Pokol Zsolt
DÖK munkáját segítő pedagógus