Aranyeső és bronzérem

Március 26-án részt vettünk a hajdúszoboszlói Pávai Vajna Ferenc Általános Iskola és a Kovács Máté Városi Könyvtár közös szervezésű versenyén, a Kincskereső irodalmi vetélkedőn. A verseny témája Janikovszky Éva Aranyeső című regénye volt.

Az ilyen típusú versenyeken a tanulóknak számot kell adniuk a regény cselekményének legapróbb részleteiről, a szereplők legpontosabb jellemzéséről. Ehhez nem elég a versenyre jelentkező gyerekeknek a felkészülési időszakban egyszer - csupán élvezetből - elolvasniuk a regényt, hanem kétszer, sőt háromszor is át kell magukat rágniuk az eseményeken. És még így sem garantált, hogy minden kérdésre tudni fogják a választ, minden apró momentumra emlékeznek.

Az iskolánkat képviselő diákok minden megtettek azért, hogy minél jobban felkészüljenek erre a megmérettetésre. A feladatokat most is Benefiné Kiss Éva könyvtáros állította össze: a keresztrejtvény, a képfelismerés és a Ki mondta kinek? mellett nem hiányozhattak a villámkérdések sem.

Iskolánkat a 7. évfolyamról Juhász Noémi, Kristóf Emese, Nagy Boglárka (felkészítő: Juhászné Preznánszky Zsuzsa) a 8. évfolyamról pedig Csergei Ildikó, Hüse Boglárka és Kecskés Nóra (felkészítő: Molnár Enikő) képviselte. A 8. osztályos tanulók szoros küzdelemben a 3. helyezést szerezték meg.

Gratulálunk nekik kitartásukért, a hetekig tartó folyamatos felkészülésükért és a fegyelmezett versenyzésükért!

Molnár Enikő