Múzeumpedagógiai foglalkozás Ebesen

Március 22-én Ebesen múzeumpedagógiai foglalkozáson vettek részt hatodikosaink. Az ott töltött két óra szervesen illeszkedett az 1848-as szabadságharchoz.

Először a huszárok életbe nyerhettünk bepillantást. Huszárruhában várt bennünket a történész, akinek segítségével a gyerekek felelevenítették a forradalom előzményeit, eseményeit. Majd megismerkedhettünk a huszárok viseletével és megtudhattuk, mi célt szolgált a csákó, a díszítés a ruhán, milyen fegyverekkel harcoltak, hogyan kellett megtölteni a puskát, egyáltalán milyen is volt lovaskatonaként harcolni. Az előadás végén a gyerekek kezükbe is vehették a fegyvereket és a kardot. Azt hiszem, a rendhagyó történelemóra után mindenki átértékelte a huszárok életet.

Ezt követően a könyvtárban nyomozói képességeiket tehették próbára a diákok. A szabadulószoba is márciusi ünnepünk köré szerveződött. Itt egy katona gyilkosát kellett megtalálni. A könyvtárban hemzsegtek a nyomok, de csak csapatmunka és logikus gondolkodás vezethette el a kis nyomozókat az "igazi" tetteshez.

Érdekes és tartalmas kirándulás volt, ahol valóban játékosan bővíthették tudásukat a gyerekek, és mi kisérők is.

Köszönjük a szervező Ráczné Jankó Fruzsinának, hogy részesei lehettünk!

Juhászné Preznánszky Zsuzsa

GalériaFotók