Rendhagyó Természettudomány

A mai napon a 6. évfolyamos tanulóink rendkívüli természettudomány órán vehettek részt, hiszen a Vega Csillagászati Egyesület Hajdúsági Területi Klub lelkes nagyhegyesi tagja, Buczi Zoltán látogatott el hozzájuk. A bemutatóra természetesen magával hozta az egyesület egyik speciális naptávcsövét, melyet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásából vásároltak korábban. A naptávcső kalibrálása és beállítása után a gyermekek egy rövid, a gyermekek számára is jól érthető magyarázatot kaptak a távcsövek működéséről. A viszonylag szerencsés időjárásnak köszönhetően a diákok már szemmel (a távcsövön keresztül) is megtekinthették az eddig csak a tanórákon és a sci-fikből ismert Napot. A látottakat sikerült is megörökíteniük egy speciális fotófeldolgozási eljárásnak köszönhetően. A naptávcső használatát követően az előadás már a megszokott tanteremben folytatódott, ahol a csillagászat alapjaiba tekinthettek be tanulóink. Ezúton szeretnénk megköszönni az egyesület, valamint Buczi Zoltán segítségét a rendkívüli óra lebonyolításában.

GalériaFotók