Papír- és P.E.T. palackgyűjtés okt. 2-án

Otóber 2-án, pénteken

  • 13 órától a szülők
  • 15 órától a diákok és szülők

hozhatják a papírt és a P.E.T. palackokat az iskolaudvarra.

A papírgyűjtés 17.00 óráig tart.

Papírgyűjtés

A papírokat hozhatjátok, hozhatják akár összekötve, akár zsákban. A hozott mennyiséget mérlegeljük. Feljegyezzük, hogy ki hozta és melyik osztály tanulója. A tanulók és a gyermekek között egyaránt verseny zajlik. A papírgyűjtésből befolyt összeget a diákönkormányzat céljaira fordítjuk. Az osztályok közötti verseny eredményhirdetését a gyűjtést követő héten a diák-önkormányzati faliújságon és a honlapunkon közöljük.Tanév végén pedig a Diák Fórumon többek közt a papírgyűjtéseink nyilvános eredményhirdetésére és jutalomosztására is számíthattok.

P.E.T. palackgyűjtés

Iskolák közötti versenyben veszünk részt, így érdemes az egész településünket megmozgatni. Fontos azonban, hogy most nem szabad összenyomni a palackokat, hanem ép állapotukban kell behozni az iskolába. A palackok összenyomását egy erre a célra kifejlesztett géppel fogjuk a tizenkettedére összezsugorítani.

Nem csak ezen a napon, hanem folyamatosan hozhatjátok a palackokat az iskolába! A zsugorítási folyamat időigényes, és csak ezekkel a gépekkel történhet, és csak felnőtt végezheti. Ezért szerencsés, ha napi 1-2 palackot hozol, és azokat csak egyszerűen a portán leadod. Október 2-án azok hozzák, akik egyszerre szeretnék behozni mindet.

Még egyszer tehát a legfontosabb: nem szabad összenyomni a palackokat, hanem ép állapotukban kell behozni az iskolába.

HAJRÁ!