Pályaorientációs- és Világgyalogló Nap

A 3. és 4. évfolyammal idén is csatlakoztunk a Magyar Szabadidősport Szövetség Világgyalogló Nap felhívásához.

2018. október 15-én a szülők aktív közreműködésével ezt a programot most alaposan kibővítettük. Megismerkedtünk azokkal a munkákkal, melyet településünk környékén végeznek.

Programunkat úgy szerveztük, hogy a gyerekek betekintést nyerhessenek a településre jellemző foglalkozásokba. Nagyhegyesen sokan dolgoznak a mezőgazdaságban, egyéni vállalkozóként vagy Kft-ben.

Első utunk a Kádár-dűlőn található Harangi tanyához vezetett. Harangi József gazdálkodó beszélt a húsmarha tenyésztés mindennapi feladatairól, a takarmányok előállításáról. A takarmánynövények egy részét ő maga termeszti és takarítja be. A tanya udvarán a háztartás számára is tartanak állatokat: pulykát, libát, kacsát, nyulat. A tanyán lévő két lovon gyermekek tanulnak lovagolni, most is elfogadták tőlünk az almát.

A Kráter-tó melletti szántóföldön a Nagyhegyesi Állattenyésztő Kft. nehéztárcsázó John Deere –ját csodálhattuk meg. Nagy Zoltántól hallottunk a korszerű földművelésről, hogy szántás helyett a nehéztárcsázást alkalmazzák inkább a Kft-ben. Az új traktorokban tableten állítja be a traktoros a különböző feladatokat, az itt dolgozó emberek sok időt töltenek a szabadban.

Végül a Kráter-tónál a természetvédelmi őrrel találkoztunk. Szilágyi Attila a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársa madarakkal foglalkozik. A tó mellett felállított hálóba 13 kismadár repült be: kékcinege, füzike, mezei veréb és fakusz, ezeket gyűrűzte meg. Szenvedélyesen mesélt a munkájáról, a természet szeretetéről.

A tó mellett fogyasztottuk el a finom ebédet, amit a szülők készítettek és tálaltak. Többször is kértünk repetát a pörköltből és a tarhonyából, de volt szörp és sütemény is. Sajnos hamar eltelt az idő és még vissza kellett gyalogolnunk az iskolába. Útközben, hazafelé játékos formában adtak számot a gyerekek a nap folyamán szerzett új ismereteikről.

Bízunk benne, hogy sokak számára emlékezetes maradt ez a szép, őszi nap! Példaértékű összefogásnak köszönhető a nap sikere. Köszönjük a szülőknek!

Biztonságos közlekedésünket felügyelte, és a 10 km-es sétában segítségünkre volt Fehér Attila a Nagyhegyesi Polgárőrségtől. Köszönjük!

Tóth Sándorné, Postáné Nagy Beáta, Fülöp Roland

GalériaFotók