Múzeumpedagógia

November 8-án a 4. osztályos napközis csoport múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt Hajdúszoboszlón, a Bocskai István Múzeumban.

A foglalkozás témája Szent András hava volt. A gyerekek megismerkedtek a hagyományos őszi mezőgazdasági munkákkal. Beszélgettek a káposztasavanyításról, a lekvárfőzésről, a szüretről, a szüreti bálokról. Megtanulták a Három hordó borom van kezdetű dalt. Megtekintették a boros kancsót, a butellagyűjteményt, de kézbe vehették a szilkét is, amiben a szilvalekvárt tárolták nagyszüleink.



Szóba került az állatok behajtása a legelőkről. Többen elmondták, hogy részt vettek a Dömötör-napi behajtáson Hortobágyon.

A régi, fonóbeli hangulatot idézte fel a foglalkozás vezetője a tiloló vagy tiló, a guzsaly, a szösz és az orsó használatának bemutatásával. Kézbe is vehették ezeket az eszközöket a gyerekek. Érdekességként megtapinthatták a kender és a lenvászon anyagát. A kendervászon zsákocskát még a foglalkozást vezető nagymamája készítette iskolás korában. Játszottak célbadobást dióval, és sót törtek párban.

Hasznos, tartalmas délutánt tölthettünk a múzeumban. Köszönjük a foglalkozást a Bocskai Múzeumnak és a Berettyóújfalui Tankerületnek!

Tóth Sándorné

GalériaFotók