A Kós Károly Művészeti Szakközépiskola és Kollégium, az Oktatási Hivatal debreceni Pedagógiai Központ Megyei Képzőművészeti Versenyt hirdetett. A verseny a hagyományoknak megfelelően két fordulós.
Márciusban 19 tanulónk 23 munkájával neveztünk. Ebből 10 diákunk bekerült a második fordulóba. Nyolc gyermek, Botos Ágota, Czipter Paulina, Kobialka Tímea, Kun Martin, Kun Nikoletta, Nagy Boglárka, Mikácó Mónika és Posta Roland tudott részt venni az április 9-én tartott megmérettetésen. Így iskolánk igen jelentős számú delegációval képviseltette magát. Az évfolyamonként rengeteg versenyző között diákjaink nagyszerűen helytálltak, bár ezúttal helyezést nem hoztunk haza. Jövőre az idei verseny tapasztalatait és tanulságait fölhasználva újra indulunk a ezen a versenyen.
Amíg a diákjaink dolgoztak az irodalmi művek illusztrációján, addig a rajztanárok színvonalas és hasznos szakmai napon vettek részt. Mind a tanárok, mind a diákok, nagyszerű napot tölthettek együtt.
Ezúton is megköszönjük az Önkormányzatnak és az iskolánknak, hogy megszervezték és minden lehető módon támogatták a gyermekek szállítását!
Agárdi Lajos