Az idei tanévben 2025.02.21-én, pénteken, a hagyományainktól kicsit eltérően került megrendezésre az iskolai farsang. Egy nap jelmezben az iskolában akcióban rengetegen részt vettek, tanulók, pedagógusok szebbnél-szebb és ötletesebb jelmezekbe öltöztek. A délutáni farsangi mulatságra a kisebbeket vártuk, 1-5. osztályig vettek részt a tanulók. Idén nem terveztünk tombola sorsolást, helyette zsákbamacskát lehetett vásárolni. Délután 2-kor kezdődött a műsor, a jelmezes felvonulással, a diákönkormányzat tagjaiból felállított 5 tagú zsűri pontozta a jelmezeket. Osztályonként választottak egy győztest, akinek a legkreatívabb, legszebb volt a jelmeze, egy nap tábla csokit nyerhetett. Példaértékű volt a szülők hozzáállása, hiszen rengeteg zsákbamacska felajánlást kapott az iskola, ezúton szeretnénk nekik ezt (is) megköszönni! Jó volt látni a gyerekek vidám arcát, mikor kibontották és meglátták az értékes és hasznos meglepetéseket. A farsangi délutánt egy önfeledt mulatozás zárt, ahol pedagógusokkal együtt a tanulók táncoltak, énekeltek. A visszajelzések alapján megállapíthatjuk, hogy a gyerekek nagyon jól érezték magukat, ehhez azonban kellett a pedagógusok rengeteg munkája a diákönkormányzat tagjainak lelkes segítsége és nem utolsó sorban a szülők példaértékű hozzáállása.