Gólyakosár került a Nyugati utcán a fészek alá

Az áramütés kockázata a fehér gólyákat, a madarak között egyedülálló módon, már fióka korban is veszélyezteti. Sok állat már a szárnypróbálgatáskor szerencsétlenül jár, mert az oszlopfejeken közvetlenül a feszültség alatt álló vezetékekre épült fészkekből a kirepülés-közeli korú fiókák szárnya könnyen a "drótokhoz" érhet, így zárva az áramkört, ami a madár testén keresztülfolyva azonnali elhullást, de minimum égési sérüléseket (túlélés esetén is gyakori lábelhalást és -amputálódást) okoz.(Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület - mme.hu)

A tavasz első napján "költöztettünk"

Szilágyi Attila (Hortobágyi Nemzeti Park, őrkerület vezető) jelezte iskolánknak, hogy nem mindennapi esemény várható ma Nagyhegyesen. A Nyugati utcán az egyik gólyafészek a Nemzeti Park és az E-on közös munkájával "gólyakosarat" kap. Azaz a feszültségtől kb. 1 m magasságba kiemelik a fészket a villanyoszlop tetején. Erre az eseményre hívta meg érdeklődő tanulóinkat a szakember, aki a helyszínen érdekes előadást tartott a gólyákról. A rendhagyó természetismeret órán részt vett iskolánk második, harmadik és negyedik évfolyama.

Megtudhattuk például, hogy Magyarországon kivételesen ritka a településeken fára épített gólyafészek. Nagyhegyes ebből a szempontból különleges kincs birtokosa, hiszen a Táncsics utca egyik hátsó kertjében fára épített gólyafészkünk van. Beszélt Attila bácsi nekünk arról, hogy miért tartjuk a gólyát nemzeti madarunknak. Megtudtuk azt is, hogy a közhiedelemmel ellentétben az 1-2-3-4 éves gólyák még nem térnek vissza. Ivarérett korukig Afrikában erősödnek. És még sok-sok madárvédelemmel kapcsolatos dologról esett szó.

Mindeközben az E-on szorgos munkatársai - roppant körültekintő módon, szakszerűen biztosítva a környéket és magukat - a régi fészket levették, majd felszerelték a gólyakosarat, melyre az előre elkészített fészekalapot ráerősítették. Az előző fészekből származó gallyakkal azt kibélelték. Így helyezték fel a már megemelt és biztonságos helyre az új gólyaotthont.

Mindezt végignézni már nem volt időnk, hiszen az iskolában sok tananyag várt ránk. Ha arra sétálunk, már láthatjuk - és a fotóalbum utolsó fotói is tanúskodnak róla - az új fészekalap elkészült és várja a hazatérő lakókat.

Reméljük, hamar birtokba veszik a gólyák és sok-sok éven-évtizeden át gyönyörködhetünk a boldogan kelepelő családokban.

Nagyon köszönjük a rendkívüli természetismeret órát Szilágyi Attilának és az E-on munkatársainak!

Fotók

A teljes fotóalbum elérhető ezen a linken.