DÖK nap nálunk!

Idén egy napra, ismét a diákoké lett az irányítás a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskolában. De …kezdjük az elején. A demokratikus elveken alapuló iskolaszervezésnek köszönhetően, az országos szavazás másnapján és annak mintájára szavazófülkékkel, előzetes kampányidőszakkal, szavazócédulákkal, választási és szavazatszámláló bizottsággal és persze a szavazók tömegével megválasztotta iskolánk diákközössége Tóth Fruzsina 8.b osztályos tanulót az iskola diákigazgatójának. Fruzsi maga mellé felkérte helyettesnek osztálytársát, Szeifert Lilit. Ezzel együtt egy különleges napot is kapott a suli tanulói közössége. A nyolcadik osztályos szervező csapat kitett magáért, és a diákigazgató ötletei, elképzelései alapján színvonalas, változatos programokat szerveztek. 

A reggeli jelképes kulcsátadás után a diákigazgatónk reggeli tornát hirdetett. Ezt iskolánk két Tünde nénije és egy Brigi nénije irányította, tornázott az iskola apraja-nagyja. A nap további programjait plakátok és útba igazító szórólapok jelezték. 

Osztályonként beosztva tudták felhőtlenül élvezni a két ugrálóvárat, a „büfében” pedig ajándék vattacukor, jégkása, és pattogatott kukorica várta a gyerekeket. A többi helyszínre egyénileg mehettek az érdeklődők. 

A szépülni vágyókat várta arcfestés, hajfonás, csillámtetoválás. Aki mozizni szeretett volna, mese és filmek közül választhatott. Az ügyesebbek több helyszínes ügyességi versenyre, focimeccsre mentek; a kvízre és a szabaduló szobákba a gondolkodni vágyókat várták. Minden kis és nagy diák megtalálta a kedvére való programot. Iskolánk tanárai is ügyesen feltalálták magukat, észrevétlenül, a háttérből vigyáztak a gyerekek testi és szellemi épségére! 

A fárasztó és élményekben gazdag délelőtt után finom ebéd várta a tanulókat. A gyereke aznapi étkezése is tökéletesen gyermekbarátra sikeredett.  

Ebéd után a felnőttek visszakapták a szerepüket, és megkezdődtek az előkészültek a végzős bálra: a tornaterem dekorálása, a DJ pult izzítása, a büféasztalok feltöltése. A bál kezdetén igazgatónő visszakapta az iskola kulcsait, ezzel a diákigazgató szerepe végét ért.  A bálon kezdetét vette az önfeledt szórakozás: volt zene, tánc, karaoke, és természetesen nem maradhatott el a bálkirály-és királynő választás sem. 

Igazán jól sikerült napot tudhatunk magunk mögött, már csak egy év, és újra DÖK nap lesz!

A programunk megvalósításához nyújtott anyagi segítséget köszönjük szépen a Nagyhegyesi Nebuló Alapítványnak.

GalériaFotók