Vetélkedő - Sport - Kézművesség
December 13-án, szombaton Diák-önkormányzati-napot tartottunk.
A délelőtt folyamán minden évfolyam egy játékos sportversenyen vett részt a kis tornateremben. Csige Imre és Udvarhelyi Zsolt tanár bácsik ötletes feladatokkal készültek. Erzsike néni pedig szigorúan és korrekt módon látta el a versenybírói feladatát. A versengés mindig fokozott hangulatban zajlik, különösen, ha a szurkolótábor lelkes. És bizony ebből minden évfolyamnak kijutott... a szurkolók biztatásától jó, hogy hallássérülést nem szenvedtünk... :-)
A "Fele sem igaz" vetélkedő feladatait Margó néni állította össze. Minden évfolyamon akadt kacagni-való, hiszen a feladatok típusa magában hordozta a humort: a pedagógusoknak, akár a helyes, akár a helytelen választ úgy kellett előadniuk, hogy az bárkit megtévesszen. Ez bizony sokszor sikerült is...
Minden osztály készített saját kezűleg karácsonyi díszeket is, melyek a Nagyhegyesi Karácsonyi Forgatag napján a falu karácsonyfáját díszítik majd. A Nagyhegyesi Karácsonyi Forgatagról már korábban írtunk, programját közzétettük.
Ezúton is köszönjük a szülők és a pedagógusok áldozatos munkáját, mellyel a csodaszép ajándéktárgyakat, díszeket készítették!