Április 18-ára ki ne emlékezne?
Ez volt az a nap, ahol mindenki szinte mindent csinálhatott, ami csak érdekelte. Azon túl, hogy a kiserdőből a II. Kráter Kupa hangjai betöltötték a községünk központját, a futballpályán Bozsik napot tartott a Nagyhegyesi Községi Sportegyesület, iskolánk tanulói ezernyi programban vettek részt a Családi Sport és KRESZ-nap keretében.
Miután reggel bemelegítettek a futáshoz és ki-ki teljesítette a kitűzött távját, sokan Agárdi tanár úr festményeit nézték meg a Községi Könyvtárban. Várt még a gyerekekre az iskolában egy igen széles körű ismereteket felelevenítő vetélkedő, ahol egészségügyi totót tölthettek ki, KRESZ tesztet, kipróbálhatták a Véghné Kunkli Erikával az elsősegélynyújtás alapjait a gyakorlatban, hullahopp karikás versenyen bizonyíthatták ügyességüket... A kisebbek ugráló-várazhattak a tornateremben, rollerpályán száguldhattak végig, előadást és bemutatót láthattak a kutyákról - illetve a kutyatartás felelősségéről. Akik mozogni vágytak még ezen felül is, azok Hódos Lorettával zenére mozgathatták át minden porcikájukat. Ebédre pedig minden tanulónk a Nagyhegyesi Községi Sportegyesület közreműködésével a Nagyhegyesi Hagyományőrzők által készített gulyáslevest fogyaszthatta.
Valami még kimaradt? Az bizony könnyen lehet! Elmesélni sem egyszerű egy ilyen programokban és élményekben gazdag délelőttöt. Reméljük sok hasonlóban lesz még részünk, hiszen az iskolának a szabadidő hasznos eltöltésében is szabad szerepet vállalnia!