Adománygyűjtés december 17-ig

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója. Az általa 1992-ben létrehozott gyermekmentő szervezet célja az Erdélyben sanyarú körülmények között, sokszor az éhhalál szélén tengődő gyermekek felkarolása.

Ismerős a neve?

Ha többet akarsz megtudni az alapítványról: http://www.devaigyerekek.hu/ Nem oly régen megnyílt a nagyváradi otthon. A nagyváradi otthon vezetője Bartos Csilla, akinek a hitvallása a következő:

„A Dévai Szent Ferenc Alapítványt egy ferences szerzetes, Csaba testvér alapította 20 éve. Azóta több mint 5000 gyermeket fogadtak be, mára 74 házban 2600 gyermekre több mint 300 nevelő vigyáz, kapnak biztonságot, élelmet, ruhát. Az Alapítványt úgy kell elképzelni mint egy nagy fát, amelyre fészkeket rakunk, befogadjuk a senkinek sem kellő madarakat, aztán ha megerősödnek, önállósodnak, segítjük őket kirepülni az életbe.”

Mivel tudunk segíteni?

Sok mindennel. Élelmiszerre mindig szükség van! A tartós élelmiszer, pedig sokáig eláll. Liszt – Cukor – Lekvár – Konzervek – Kakaó – Csokoládé – Tészta, és sok minden más. Bárki aki szeretne segíteni a gyermekek ellátásában – most megteheti. Berakja az általa gondolt mennyiséget egy dobozba (lehetőleg cipős dobozba) és behozza a Nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskolába.