Újabb siker a Bolyain!

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

A Bolyai Anyanyelvi Csapatversenyen már nem az első alkalommal vesz részt a nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola, hiszen intézményünkben már hagyomány, hogy ezen a rangos eseményen megmérettetik magukat a diákok. A megyei fordulót 2018. november 9-én (pénteken) rendezték meg.

A verseny nagyon népszerű a gyerekek körében, hiszen, nemcsak az anyanyelvi kompetenciákat, a szókincset, a nyelvtani tudást teszi próbára, hanem a közös munka örömét is jelenti. Ez az esemény remek alkalom volt arra, hogy a diákok együtt, közösen dolgozva oldjanak meg problémákat, összemérhessék tudásukat a hasonló korú társaikkal.

Csapataink nagyon szépen szerepeltek. Külön öröm, számunkra, hogy a 7. osztályos Nyelv-Ész csapatunk az előkelő megyei 4. helyezést érte el.

A csapat tagjai: Fekete Hédi, Horváth Lili, Molnár Lívia, Mózsik Petra

Az ünnepélye díjátadó november 22-én, csütörtökön volt Derecskén.

A versenyen járt tanulók:

    • 3. évfolyam: Czibere Liliána Laura, Szeifert Lilien, Tóth Fruzsina, Tóth Zsombor
      • Felkészítő tanár: Tóth Sándorné
      • Elért helyezés: 46/24.
    • 4. évfolyam: Deák Bence, Harangi Máté, Takács Petra, Tóth Panka Sára
      • Felkészítő tanár: Fülöp Roland
      • Elért helyezés: 52/43.
    • 5. évfolyam: Fehér Alexandra, Fülöp Eszter, Györfi Kincső, Tóth János
      • Felkészítő tanár: Tóth Sándorné
      • Elért helyezés: 57/23.
    • 6. évfolyam: Dobi Ábel, Erdős Nóra, Kobialka Orsolya, Haász-Brandt Noémi
      • Felkészítő tanár: Bakainé Ruzsányi Adrienn
      • Elért eredmény: 57/43.
    • 7. évfolyam: Fekete Hédi, Horváth Lili, Molnár Lívia, Mózsik Petra
      • Felkészítő tanár: Bakainé Ruzsányi Adrienn
      • Elért eredmény: 46/4.
    • 8. évfolyam: Jónás Lili, Katona Nelli, Kristóf Emese, Szilágyi Hajnalka
      • Felkészítő tanár: Bakainé Ruzsányi Adrienn
      • Elért eredmény: 44/21.

    Gratulálunk tanulóinknak és az őket felkészítő pedagógusoknak!