Teadélután a harmadikosoknál

Még tavaly, december 16-án tartották a teadélutánt a harmadikosok. Az eseményről két tanuló, Kobialka Orsolya és Dobi Ábel számolt be.

„Ez az izgalmas parti december 16-án volt. A gyerekek izgatottan várták a délutánt. A fiúk gyümölcssalátát csináltak, a lányok a szendvicset készítették. A szülők finom süteményeket hoztak. Aztán megterítettünk, ettünk, megkóstoltuk egymás „főztjét”. Utána tréfás vetélkedő következett, a fiúk és a lányok versenyeztek egymással. Az első feladat az volt, hogy Rózsika néni kukoricát és babot öntött a padlóra és azt kellett külön- külön összeszedni. Az eredmény döntetlen lett. Majd következett a csoki evés késsel és villával. Táncoltunk lufival és rá kellett lépni a másik lufijára. Voltak is nagy durranások! Sokat nevettünk a sapkás váltón, ügyesen vittük a kanálban a vizet. A karácsonyi vásárt se felejtsük el! Verseny közben mi is kimentünk vásárolni. A teadélután végén játszottunk még egy székfoglalót, majd kölyökpezsgővel koccintottunk. 5:3-ra a lányok nyertek. Mindenki kapott egy-egy vignettát, tollat és lufit. Aztán sorakoztunk és fél 5-kor hazamentünk. Mindenki nagyon jól érezte magát, és mindezt Rózsika néninek és Margó néninek köszönhetjük.”

Néhány fotó a teadélutánról: