Nemzeti ünnepünk - március 15.

A március 15-ei megemlékezéshez az ünnepi műsorral ebben a tanévben a 6. a és 6. b osztály járult hozzá. A műsort összeállította Haranginé Szabó Tünde és Udvarhelyi Zsolt, a hatodik osztályok osztályfőnökei. A felkészülésben segítettek a magyar szakos kollégák, Juhászné Preznánszky Zsuzsa és Molnár Enikő is. A műsor színvonalát emelték az énekkarosok, felkészítőjük Szabó Tünde tanárnő volt, zongorán Kiss Ferenc kísért. A hangosításért Végh László, a dekorációért, fényképek elkészítéséért Palczertné Nagy Andrea és Tóth Zoltán volt a felelős. A délutáni előadás alkalmával Agárdi Lajos készítette a képeket.

Az ünnepi megemlékezés a Himnusz eléneklésével kezdődött, ezután a hatodik osztályosok segítségével végigjárhattuk a Forradalom helyszíneit, meghallgathattuk a helyszínek (Pilvax kávéház, Nemzeti Múzeum, Buda- helytartótanács) jelentőségét. Részleteket hallhattunk Petőfi Sándor, Vass Albert versei közül. A megemlékezést a Harangok dalának, majd a Szózat közös eléneklése zárta.

Haranginé Szabó Tünde

GalériaFotók

Címke: