KRESZ nap a 3. osztályban

November 10-én, szombaton munkanap volt. Ezen a napon tartottuk a hagyományos KRESZ napot. Mi, 3. osztályosok érdekes programokon vettünk részt és sok új dolgot tanultunk.

Először a kerékpáros közlekedés szabályaival ismerkedtünk és a kerékpár alapvető felszereléseit vettük sorba. Megnéztünk egy videófilmet Kerékpáros KRESZ címmel, majd megbeszéltük, aktualizáltuk a látottakat.

A 2. foglalkozáson közlekedési táblákkal ismerkedtünk. Főként a gyalogos és a kerékpáros közlekedést irányító táblákat néztük meg. Megfigyeltük a tájékoztató és a tiltó táblákat. Végül táblákat színeztünk.

Tízórai után 4 fős csapatokat alakítottunk és egy vetélkedőn mértük össze a tudásunkat. A feladatok között volt TOTÓ, Igaz-hamis, képösszerakó és táblafelismerő feladat. Minden csapat sok pontot ért el, jól figyeltünk ezen a délelőttön.

Bízunk benne, hogy a kerékpáros és a gyalogos közlekedés során is be fogják tartani a gyerekek ezeket a szabályokat!

Tóth Sándorné