Környezet óra a szabadban

Világ Gyalogló Nap

2017-ben a Magyar Szabadidősport Szövetség hagyományokhoz híven ismét meghirdette a Világ Gyalogló Napja (World Walking Day) hazai eseménysorozatát, ami az elnevezésétől eltérően egész októberben teljesíthető, hogy az aktív életmód minél több ember mindennapjává váljon.

Nem csak gyaloglás



Idén iskolánk 3. és 4. évfolyama is csatlakozott a kezdeményezéshez. A 60 fős csapatunk délében kelt útra, hogy a Kádár-dűlőn megközelíthessük településünk legfőbb turisztikai látványosságát a Kráter-tavat. Számunkra ez a hely jóval többet jelent egy turisztikai látványosságnál: ez Nagyhegyes szerves történelmét jelenti, melynek születésére nagyszüleink még emlékeznek.

Ez is élménypedagógia



Útközben Margó néni sokat mesélt a vidék történetéről. Arról hogy, merre melyik család lakott, melyik tanya hol volt. Megtudtuk, merre és mit játszottak Margó néni gyermekkorában a fiatalok, hogyan éltek a tanyavilágban. Közben darvak szálltak felettünk és krúgattak. Roland bácsitól megtudtuk, hogy napközben a kukoricára járnak lakmározni. Mi is morzsoltunk utunk során néhány cső kukoricát. Csak úgy kézzel. Bettike néni a szántóföldekről és a mezőgazdasági kultúráról mondott érdekességeket.

A Hortobágyi Nemzeti Park társaságában



A Kráter-tónál Szilágyi Attila, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őre madárgyűrűző bemutatót tartott. Őt már sokan ismerjük, hiszen tavaly a daruvonulásról tartott lebilincselő előadást az elepi halastavaknál nekünk, de a fecskéket is az ő biztatására számláltuk. Széncinegéket és barátposzátát fogott a hálója. Maradandó élmény volt számunkra a bemutatója.

Mert ez a mi történelmünk



Az ipari emlékhelynél mi is emlékeztünk. Olyan beszámolókat olvastunk fel a Kráter kitöréséről, melyek a nagyhegyesi emberektől származnak (Kunkli Ferenc, Dobi Jánosné Marika néni, Girsch Andrásné Mancika néni, Vincze Sándor, Nagy Lajos, Szatmári Lászlóné, Rózsika néni, Szatmári László). Ezzel valódivá válik kötődésünk Nagyhegyeshez.

Játékos tanulás



A hazaúton kvízkérdésekkel szórakoztattak bennünket Roland bácsiék. Így számoltunk be a szerzett ismereteinkről. Összesen 10 pecsétet lehetett gyűjteni a helyes válaszokkal. Mindenki kihozta a maximumot a helyzetből.

Büszkeség és köszönet

Büszkén jelenthetjük: gyalogoltunk 10 kilométert. Vidáman!

Köszönjük a Nagyhegyesi Polgárőr Egyesületnek, hogy ismét vigyáztak ránk!

Örülünk, hogy több szülő is úgy döntött, osztozik velünk az élményben.

Videós össszefoglalónk

GalériaFotók a Világ Gyalogló Napunkról