Kincskereső verseny – Élménybeszámoló

2023. január 26-án iskolánk képviseletében két másik osztálytársammal együtt részt vettünk a Kincskereső irodalmi versenyen. 

Csukás István Téli tücsök meséi című könyvből kellett felkészülni. Többször elolvastuk a könyvet, melyet nagyon megszerettünk. A mese rádiófeldolgozását is meghallgattuk. Ezután különböző feladatokat, rejtvényeket oldottunk meg, ezzel is gyakorolva, átgondolva, ismételve a könyv tartalmát. 

A versenyt a Pávai Vajna Ferenc Általános Iskolában tartották. 27 gyermek, vagyis 9 csapat versenyzett. A feladatok nem voltak nehezek, mert mi jól felkészültünk rá. Volt szókereső, igaz-hamis, anagramma és még rengeteg minden.

Tücsökciripelés jelezte az idő lejártát, amitől még jobban éreztük magunkat. Az eredményhirdetésig megvendégeltek minket a rendezők, minden finom volt.

A résztvevők közül mi lettünk az első helyezettek! Mindenki nagyon örült, a felkészítő tanárunk Tóth Sándorné, és a csapatom: Marosi Zsuzsanna, Mucsina Hudák Mária és én Tóth Lúciusz Máté.

Izgultunk, de nagyon jól éreztük magunkat. Szerintem a legfontosabb, amit tanultunk az, hogy minden könyv egy-egy kincs.

Itthon mindenki örült és gratulált nekünk az iskolában és otthon is. Köszönjük a felkészítést Margó néninek!

Az élménybeszámolót írták: Marosi Zsuzsanna, Mucsina-Hudák Mária és Tóth Lúciusz Máté 4.a osztályos tanulók