Kard és pajzs kiállításon jártunk

Január 30-án egy csodás időutazáson vehettek részt a 3. a osztály tanuló Koroknai Sándor jóvoltából a Kard és pajzs kiállítás megtekintése során. Tárlatvezetőnktől, a pajzsok és kardok készítőitől megtudhattuk, hogy „amatőr fegyverkovácsként” 2008. óta készíti ezeket a korabeli kardokat és a hozzájuk illő egyenruhákat, sisakokat, pajzsokat felesége, családja, barátai segítségével, támogatásával. A családi vállalkozás során elkészült remekművekből összeállított kiállításon, tanulóink minden kérdésükre választ kaphattak, sőt beöltözhettek keresztes lovagnak, viking lánynak és török harcosnak. A gyerekek nagyon megörültek neki, hogy az irodalom órán a honfoglalásról tanultak megelevenedhettek előttük egy-egy viselet, íj képében.

Köszönjük tanulóink nevében, hogy részesei lehettünk az alkotás örömének ilyen nagyszerű megnyilvánulásának.

Katona Karina fogalmazása:

„Napköziben Bettike nénivel elmentünk a nemrég hozzánk érkezett kiállításra. Voltak ott ruhák, pajzsok, kardok. Mindenki beöltözött valaminek. Én Szaladin szultánnak, és egy viking lánynak öltöztem be. De volt még pár dolog: keresztes lovag, pár sisak, íj, római és görög katona. Én a családommal is elmentem a kiállításra. Ami a leghihetetlenebb, hogy mindent egy néni és egy bácsi csinált. Azt is megtudtam, hogy kilenc évbe került, amíg elkészítették mindezt. A vendégkönyvbe is írtunk. Öltözködtünk, fotóztunk, és sok más jó dolgot csináltunk. A végén még cukorkát is kaptunk.”

Postáné Nagy Beáta

GalériaFotók