Hajrá futás! Szép volt nagyhegyesi gyerekek!

Bizonyára sokan olvasták múlt heti felhívásomat, melyben arra kértem a szülőket, hogy ha tehetik, vigyék el futni vágyó gyermekeiket a "Hajrá Futás" címet viselő versenysorozat 3. fordulójára. A felhívás célba ért! Ennek nagyon-nagyon örülök, hiszen a debreceni Nagyerdőn múlt szombaton 4 nagyhegyesi gyermek futott. És nem is akárhogyan! És nem is akármennyit!

Szép volt!

Végh Zsófia (2003) és Dobi Beatrix (2003) az 5 napos földesi nyelvi tábor fáradalmaival mit sem törődve, óriási lendülettel vetették bele magukat a 3 km-es távba.

(Itt egy kicsit álljunk meg! 3 km, az 3000 méter! Az pont annyi, mint a kiserdei futópályán 6 kör. De a Kráter Kupán is van ilyen táv, a falukör. Ezek a lányok olyan fiatalok, hogy épp befejezték az ötödik osztályt. Fontos továbbá megjegyezni, hogy nem olyan sportolók, akik versenyszerűen, napi rendszerességgel edzenek.) Gyönyörűen és sportszerűen versenyeztek, segítették egymást. Zsófi a verseny során feladva saját ütemét bevárta Bettit, majd együtt értek be. - Felismerte, hogy ezen a versenyen számára a teljesítés fontosabb, mint a helyezés.

Mindketten 17:58-as idővel értek célba, ami azt jelenti, hogy a kilométereket kevesebb, mint 6 perc alatt teljesítették. Gratulálunk!

Saxinger Jordán remekelt!

Saxinger Adelin (2010) a "Leány Nyuszi-Futam"-ban 10:45 alatt teljesítette a 1,5 km-es távot. Le a kalappal!

Bátyja, Saxinger Jordán (2006) a 2,5 km-es Fiú-Serdülő I. -es kategóriában a roppant előkelő II. helyezést érte el! Ideje: 11:11

Szeretettel gratulálunk!

Itt köszönném meg a szülőknek, hogy éberek voltak és vették az információt illetve a fáradtságot és megadták gyermekeiknek ezt a nagyszerű élményt! Remélem, a következő versenynapon, augusztus 29-én, szombaton többszörös létszámmal leszünk ott! Ragadjon ez a lelkesedés át sokakra! Hajrá futás!

Fülöp Roland

Fotók a versenyről erre a linkre kattintva érhetők el!