Csattogó-völgyben táboroztunk

Iskolánkban már hagyomány, hogy a tanév utolsó heteiben erdei iskolába visszük a gyerekeket. Tavaly a Balatonnál jártunk, idén hazánk másik nevezetes helyét, a Dunakanyart kerestük fel, és ismertük meg jobban. 2017. június 5-én, pünkösdhétfőn 3 autóbusszal indult el 130 táborozó gyermek és 21 felnőtt kísérő. Ebben az évben a 3. 5. 6. 7.és a 8.osztályosok vettek részt az ÖKO táborban. Utazásunkat, programjainkat 4 polgárőr is biztosította, köszönjük nekik!

1. nap

Az első nap délelőttjét az utazással töltöttük. Délre érkeztünk meg Szentendrére, a Skanzenbe, ahol részt vettünk a pünkösdi örökség ünnepségen. A fesztiválszínpadon gyermek és felnőtt tánccsoportok léptek fel. A kékfestő műhely előtt találkoztunk a lakodalomba hívogatókkal, de a mohácsi busók is megölelgették és bekormozták lányainkat. Megcsodáltuk a matyók mintáit, csutkát tekertünk velük, matyó ruhába öltöztek a fiúk, fonalat fontunk. Jártunk a dusnoki szélmalomban, megnéztük a tanyasi udvar állatait: kecskét, nyulat, tehenet, szamarat, mangalicát és a lovakat. Régi játékokat: csülközést és métázást tanítottak a Sóskútról érkezett gyerekek, majd végigjártuk a bazársort is. Délután 4 órakor indultunk tovább a Verőce-Kismaros között elhelyezkedő Csattogó-völgybe. Bár fáradtak voltunk, mégis izgatottan vártuk, hogy milyen lesz a tábor. Nem csalódtunk! A völgy gyönyörű volt, 4-6 személyes faházakban szállásoltak el bennünket és hatalmas terület volt játékra, focira, amit vacsora után ki is próbáltunk.

2. nap

Ezen a napon három csoportban indultunk túrázni. A nagyobbak hosszabb gyalogtúrát tettek a Börzsönyben. A 3. osztályosok átsétáltak Kismarosra, majd innen kisvasúttal utaztunk Királyrétre. A Hiúz Házban a Börzsöny lakóival: növényekkel, gombákkal, lepkékkel, hiúzokkal ismerkedtünk,majd az érdekes kiállítás után a tanösvény állomásait jártuk végig. Közben megálltunk pihenni, ebédelni, labdázni. Gyönyörködtünk a tavakban, a hatalmas fenyvesekben, meglestük a mocsári teknőst. Friss vizet vettünk a forrásnál és hegymászással zártuk a királyréti programot. Vacsora után természetesen még sokat játszottak a gyerekek, de ma hamarabb elaludtak.

3. nap

Az előző napi fáradtságot ki kellett pihennünk, ezért délelőttre egy kellemes sétát terveztünk Verőcére és a Duna partra. Megcsodáltuk a hatalmas folyamot, kavicsot dobáltunk a vízbe, majd fagyiztunk. Ebéd után a tábor területére szerveztünk programokat. A harmadikosok erdei iskolás füzetet töltöttek ki. de lehetett kézműveskedni , dalokat tanulni, volt sport és Egy perc és nyersz játék. Az 5.-6. osztályosok ezen a napon Királyrétre mentek kisvonattal és hajtányoztak is.

4. nap

Újabb hosszú nap állott előttünk, sok-sok programmal. Reggeli után Nagymarosra utaztunk, ahonnan hajóval keltünk át a Dunán Visegrádra. A Várhegyet mindenki megmászta, a Fellegvárat is megtekintette kívül-belül, és gyönyörködhetett a Duna-kanyar festői látványában. Ezen kívül a 7-8.osztályosok megnézték a látványos Kispalotajátékokat, az 5-6. osztályosok az Ördögmalom-vízeséshez túráztak, a legkisebbek pedig Mátyás király Duna parti palotájának feltárt részeit csodálhatták meg. Volt fagyizás, bazározás, majd újra hajóra ültünk és irány Nagymaros, onnan pedig a tábor. Sok szép élménnyel tértünk nyugovóra.

5. nap

Elérkezett a tábor utolsó napja is. A harmadikosok közül már többen várták, hiszen már kezdtek hiányozni anyáék. Előtte azonban be kellett csomagolni, ami nem is olyan egyszerű feladat. Végül mindent megtaláltunk és elpakoltunk. Ebéd után Esztergom felé vettük az utunkat. Délután 3 órakor érkeztünk meg a Bazilikához. Beléptetés után végig jártuk az altemplomot, kincstárat, megcsodáltuk a lenyűgöző méretű templombelsőt. Jártunk a Panorámateremben, majd 400 lépcsőt megmászva, feljutottunk a Kupolára. Megérte, hiszen gyönyörű volt a kilátás Magyarország legnagyobb templomának a tetejéről! Este 7-kor még Budapesten tartottunk egy kis pihenőt: mindenki kiadós vacsorát kapott egy McDonald’s-ban. Végül fél 11-kor szerencsésen és boldogan érkeztünk haza. A szülők már nagyon vártak bennünket és lehetett mesélni.

A gyermekek nevében szeretnénk megköszönni Nagyhegyes Község Önkormányzatának és a Nebuló Alapítványnak, hogy az ÖKO tábor idén is megvalósult és tartalmas programokon vehettünk részt!

A beszámolót készítette: Tóth Sándorné tanítónő

Fényképek a táborozásunkról

GalériaA harmadik évfolyam fotóit Bakkné Monori Gabriella és Molnár Enikő készítette

GalériaAz ötödik és hatodik évfolyam fotóit Haranginé Szabó Tünde készítette

GalériaA hetedik és nyolcadik évfolyam fotóit Agárdi Lajos készítette - 1. nap

GalériaA hetedik és nyolcadik évfolyam fotóit Agárdi Lajos készítette - 2. nap

GalériaA hetedik és nyolcadik évfolyam fotóit Agárdi Lajos készítette - 3. nap

GalériaA hetedik és nyolcadik évfolyam fotóit Agárdi Lajos készítette - 4. nap

GalériaA hetedik és nyolcadik évfolyam fotóit Agárdi Lajos készítette - 5. nap